Ünnep közeleg

Boldog Adventet!

Idén csak annyi tellett, hogy a tavalyi koszorút felfrissítettem, pedig ez a babuska sokkalta nyugodtabb, mint a nővére volt. :) Ez pedig az idei adventi naptárunk, de ezt nem én készítettem, én inkább a bonbonokat fogyasztottam ki belőle.

Egy gumikacsa újjáéledése

Annak idején kiemelt figyelemmel gyűjtöttük be az első gyereknek minden egyes játékát. Megnéztük honnan, miből, milyen játszótársat engedünk be a lakásba. Ajándékba sem kaptunk szerencsére sok olyasmit, ami nem tetszett. Ezek az édes gumiállatok viszont, köszönhetően a sok fürdésnek, és az értelmetlennek tűnő luknak rajtuk, bizony gyönyörű táptalajai a feketepenésznek, és a gombának egy idő után. Kidobni sajnáltam őket, újat venni esélytelennek látszott (utánanéztem, már nem kaphatóak), az ízlésem meg még mindig kényes. Amúgy sem szeretek csak úgy kidobálni dolgokat. Tanakodtunk anyatársaimmal, hogyan lehet megoldani ezt a problémát, a fürdősjátékokat továbbjuttatni a többi gyerek számára is. Nos én megoldottam a gordiuszi csomót, én bizony megműtöttem először a kacsát, aztán a többi állatot is. A lukon benyúlva, szappannal, vízzel, szépen kitakarítottam őket, és a nagyobb lukon így jobban ki is tudnak száradni pancsolás után. Feladat teljesítve :) 

 Látszik kívülről is a belső feketeség.

 Alján a lik, a bajok forrása.

 Az első éles késvágás. Brr, nem irigylem a sebészeket.

 Bizony nem is volt olyan egyszerű körbevágni, megvastagított volt az a lukacska. Benézve láthatjuk a bajok forrását, a fincsi feketeséget.

Íme a kacsabelső, ami később szépen megtisztult, játékra újra kész.

Őszi termés gyümölcskosár

Itt is van egy napsütötte őszi termés kosár, sajnos a körték legszebbjeit már mind megettem, mire eszembe jutott hogy fotózzak is. Mostanában farkaséhes vagyok. Immáron négyen vagyunk :)

Mamusz projekt

Az új lakásban hideg a kő. Nem túl átgondolt módon valószínűleg nincsen alatta elég szigetelés. És nem került padlófűtés sem alá. Ez azt jelenti hogy nyár közepén is hideg, ami akkor jól is tud jönni, de vennünk kellett egy vastag szőnyeget, hogy ne fázzunk fel lábról. És most jön a hideg idő, az ősz, meg a tél.

Persze mi mással foglalkoznék így szülés előtt pár nappal, mint ezekkel a régen elmaradozó projektekkel. Így meghorgolásztam lánykámnak ezt a mamuszt, majd ezt felveszi és nem fog fázni a lába. És milyen szép királylányos lesz benne. Haha. Az én gondos munkámat úgy vágta a sarokba hogy csak na. Merthogy nem tetszik neki. Ki tudja miért. Pedig még mindenféle díszeket is varrtunk rá. Így se. Szóval a lába továbbra is fázik, ha épp nem azon veszekszünk vele, hogy ne vegye le a zoknit, akkor azért hogy maradjon a szőnyegen. A mamusz meg majd jó lesz a következő gyerkőcnek. Ha lány lesz persze...

Őszi termés

Így a szülés előtt pár héttel, nagyon lenyugodtam. Fantasztikus meleg az ősz, sok lett a termés, varázslatos az idő. A szokásos őszi befőzés láza is elkapott, bár az állapotom nem igazán alkalmas kitartó hasznos munkára, de megküzdöttünk a csalamádéért. Vagy 30 üveggel tettünk el, benne minden jóval, zöldparadicsom, káposzta, répa, paprika, nagyrészt minden saját termés. De beszéljenek helyettem is a képek.

Na igen, ez az utolsó kép a kakukktojás, mivel nem éppen őszi termésről van szó. Kicsi citrombokrunk viszont dolgozik rendesen, itt éppen citromokkal teli, alig bírja az ága. A látványa ugyanúgy megfogott a teraszon ülve, mint a száradni kitett dióké. ;)

A tihanyi levendulák

Idén nagyon el akartam menni a Tihanyi Levendulanapokra, de valahogyan kimaradt. Fura egybeesés viszont hogy pár héttel később mégis arra jártunk. Tényleg olyan varázslatos lehet az egész, abban a környezetben, a rengeteg csodás levendulával. Nem is csodálom hogy Kriszta Hungarian Provence blogján élteti ezt a hagyományt. Vettem szappant, imádtam, jó illatú volt és nagyon finom. És persze muszáj volt fotóznom a csodaboltot, ami mind stílusában, mind az általa árult holmikban igazán fogamra való. Voltam ilyen boltokban anno külföldön is, tényleg sikerült megvalósítani azt a hangulatot.

Tihanyi visszhang

Fura módon most nyáron rájöttem hogy én még sosem voltam Tihanyban. Kalandozó kedvünk előtört belőlünk Kapolcsról hazafelé, és egy huszárvágással a Balaton mentén indultunk haza délnek. Egyrészt mert tudtuk, a babácska 2.0 projekt nem sok mozgásteret enged majd a következő évben, másrészt az előző években sem jutottunk el sehová, a szokásos szlovák kirándulásokon, Szentendrén és Kapolcson kívül. Évek óta nem voltam külföldön, ami egyrészt hiányzik kicsit, másrészt Erdélyt és a Felvidéket valahogy nem tekintem külföldnek.

Nagyon-nagyon tetszett, még akkor is ha főleg turistacsalogató a kialakítása az egésznek. Ettől függetlenül romantikus volt, fantasztikus kilátással, cserepek (agyagedények), levendulák, éttermek, sok-sok népművészeti holmi, amik nem mind bóvlik, mert sok eredeti és értékes darabot találtam. Az idő itt is borús volt, megáztunk itt-ott, de kellemes csalódás volt például, hogy külön beengedtek a pocakkal és a gyerkőccel a mozgássérült wc-be, ahol gyerekfellépő, gyerekülőke és egyéb figyelmességek is voltak. És még fizetni sem kellett érte. Legérdekesebb beszélgetésemet egy étterem vécésnénijével töltöttem, míg a gyerkőc rohangált és rajzolt a néni jegyzettömbbére, én tátott szájjal bámultam azt a rengeteg kézzel hímzett terítőt, ami kinn volt a falon. Mind ő hímezte, és meg is lehetett őket vásárolni. Kár hogy erről nem fotóztam! Na és a levendulásbolt! Ez a következő bejegyzés témája. :)

Kapolcs 2011

Ha már a szerelmeknél tartunk, a másik szerelem az a Művészetek Völgye. Kicsit sajnálom hogy nem vagyok sokkal fiatalabb, mert amikor ez a jó kulturális program kialakult, már dolgoznom kellett, és nem lehetett azt megoldanom, hogy hátizsák/sátor fel a vállra és nyomás. Jobb híján szerencsére viszont mindig volt kinél aludni Veszprémben, és noha nincs annyira közel, megy busz is, pár éve meg autóval is tudunk már menni, immáron családostul.

Idén nagyon érdekelt a mamis sziget, otthonszülésről és a háborítatlan szülésről szóló előadások. Sajnos két nap alatt sem sikerült megfejtenem hogyan keverték az előadásokat az egy helyre rendezett kulturális előadásokkal, így mire mentem volna meghallgatni valamit, teljesen más, irodalmi beszélgetés volt helyette. Ez 2x is megtörtént, így csak a kiállítást tudtam megnézni, és a hely hangulatát beszívni. Ott készült ez a nagyszerű kép is a szabadtéri kemencéről, ami egyben a kiállítás belépője volt.

Természetesen lánykám kedvence a kosárhinta lett, de örömmel konstatáltam, hogy tavaly még sírás-rívás volt hogy menjünk haza, meg ő nem akar gyalogolni, idén már élvezte a szerencsére bővülő gyerekeknek szóló programokat. Festett, horgászott, hintázott, nézelődött, szappanokat szagolgatott, lufit kergetett. Az eső, mint minden évben, most is elkapott minket egy-két fordulóra, de úgy tűnik ez már hozzátartozik az érzéshez.

Költözés

Igen, már megint költözünk a változatosság kedvéért. Ebben az évben, ahogy megjósoltam, mindig történik valami. Mivel ősszel olyan hirtelen kellett országrészt váltani, igaz nagyon jó albérletet találtunk, de egy idő után bezárva éreztük magunkat a nagy épületben. Rájöttünk amit mindig is tudtunk: nem való nekünk a társasházi élet. A saját lakásunkat szerettük, mert az barátságos négyemeletes épületben, az első emeleten volt, kilátás a zöld fával és fűvel borított térre, lépcsőzni is alig kellett, meg lehetett állni a ház előtt. Viszont tősgyökeres vidékiként, a hiper-szuper környékről és a gyönyörűen felújított lakásból is elvágyódunk, vagy ha úgy jobban tetszik, még tovább vágyódunk. :-) El, ki a zöldbe.

Javíthatatlan idealistaként felírtam mindent, amit "elvárok" egy új lakhelytől: olcsóbb legyen, nagyobb legyen (legyen végre saját hálószobánk és gyerekszoba is), ne lógjunk a szájába a szomszédoknak, akik éjjel átkopognak hogyha üvölt a gyerek, legyen egy kis kert/kilépő, zöld felületek, akár garázs is pakolni, ill. öregecske autónknak pihenni. Legyen jó a buszközlekedés is, és könnyen megközelíthető legyen akár gyalog is. Legyenek tündériek a főbérlők, és ne zavarjanak minket sosem. Természetesen a lehetetlent kértem, de úgy tűnik egy új élet továbbra is megteremti a maga helyét: megkaptunk mindent, amit kívántunk. És imádjuk. Ennél boldogabbak már csak akkor voltunk, mikor sokévi hiábavaló próbálkozás után, szinte egyidőben a költözéssel eladtuk a szívünkhöz nőtt lakásunkat is. Megszabadultunk a kötöttségektől, a devizahitel rémétől, és úgy tűnik tényleg új életet kezdhetünk ezen a fronton. Szorítok magunknak. ;-)

Szentendre mindig

Szentendre azt hiszem nekünk mindig egy etalon lesz. Közel laktunk, imádtuk a hangulatát, mint persze sok mindenki más is. Ha rossz kedvünk volt, csak beültünk az autóba és ott is voltunk egy negyed óra alatt. Legtöbbször csak kószáltunk, aztán ettünk egy lángost vagy egy fagyit. Néztük a Dunát. Én meg a csomó szebbnél szebb kézimunkát, alkotó tevékenységet, néprajzi kiállításokat. Igazi művészvároska, hát lehet nem imádni?

Ez a kép a pöttyös ruhás esküvő után készült, másnap. Esztergomban aludtunk, és persze visszafelé bementünk megint Szentendrére, ha már ott vagyunk. Ettünk egyet a Dunaparton, kivételesen, összcsaládilag. Pocak jólesően domborodott utána. A Nap ugyan nem sütött, de jó idő volt. Igazi nyárközepi borús nap. Az egyik kedvenc "látképemet" pedig muszáj volt közkinccsé tenni, annyira jó mindig benézni ebbe az étterembe. A lovaskocsi csak hab volt a tortán. Persze könnyű engem ilyen kicsinységekkel boldoggá tenni mostanában, úgy tűnik. :)

Na ki van itt?

Nos, gyakoribb eltűnéseim és a kaján kívüli bejegyzések hiányának okai mostanában: még mindig dolgozom, éljen! És volt is munka bőven. Másik ok, a pettyek alatti valaki. ;-) Nem, nem párna. Viszont jó sokat fogyaszt, kell a muníció. 

Ezidő alatt környezettudatos énem is kiéli magát a várakozásban: kiművelem magam a mosható pelenkák, a környezettudatos mosás, a még egészségesebb ételek terén, és bőszen ismerkedem a hordozókendők rejtelmeivel. Készülök aktívan. A lányomat is hordoztuk már, de most még ennél is profibb szeretnék lenni - rendes kötésekkel, rendes kendőkkel (na jó, lehetnek minél szebbek is), rendes kötődő nevelést megvalósítani.

Augusztusra beiratkoztam egy varrótanfolyamra is, mert régi vágyam megtanulni gyerekruhát varrni, ill. ami éppen adódik, elkészíteni itthon. Remélem menni fog a pocakbébivel is, bár a hőség egyre megterhelőbb. Egy antik lábbal hajtós Singer varrógépet mindenesetre már beszereztem. Ha nem is rajta fogok varrni, legalább jó ránézni, imádom őket! Remélem hamarost képet is csatolhatok róla, egyenlőre a "raktárban" pihen a lámpácskám mellett. ;-)

Házi gyros

Úgy tűnik mostanában csak a kaján jár az agyam, mert csak ilyen bejegyzések születnek :-) Azért ez nem így van, de tény hogy egy bizonyos dolog miatt fontossá vált megint. De majd erről is írok később. És igen, azt is élvezem, hogy a nyüzsgő nagyváros után itt kényelmesen lehet bevásárolni, hazacaplat az ember, és még arra is van ideje, hogy főz. Ez mennyei. Nem utazzuk el a fél napot feleslegesen, jut idő másra is. 

A mostani bejegyzés egy nem igazán bonyolult vacsoráról szól, aminek az a története, hogy szerettem volna enni egy jó gyrost. Mert amúgy nagyon szeretem, pici sülthusi, sok zöldség, nyami. De itt a városban eddig még nem találtuk meg azt a gyrosost, aki tényleg jó gyrost tud csinálni (ui: azóta már meglett! ;-)). Így azt találtuk ki megintcsak hirtelen ötlettől vezérelve, hogy vegyünk pár dolgot és készítsünk otthon mi magunknak. Úgyis tudjuk hogy kell, finom lesz (nem lehet elrontani) és nagy adag, és annyit eszünk belőle, amennyi jólesik. Kvázi ingyen, de mindenképpen olcsóbban. Nos így is lett. 

Igaz nincs pitába töltve, de azt nem is igen szeretem. Bár süthettem volna hozzá igazi kenyérlepényt, arra most nem került sor. Viszont a saláta valódi, van itt uborka, paradicsom, hagyma, és pirított cukkini is. Mindezek előfordulhatnak a gyrosban is. Persze, viccelek, a cukkini csak úgy odakerült, mert az is már régóta volt a hűtőben... A pulykahusit felkockáztuk, jól befűszereztük és serpenyőben gyorsan kisütöttük. Soha jobb vacsit!

Spárgás rakottas

Az eper és az újhagyma után jön a spárga szezon, és innentől májusban már tudjuk, hogy minden jó lesz: jönnek a finom zöldségek egymás után, a friss fokhagyma, az újkrumpli, a frissen nőtt zöldfűszerek. Végre dúskálhatunk a hozzávalókból. Aztán a gyümölcsözön elborít minket júniusban, de szép is a természet :-)

A spárga olyan mint a medvehagyma, minden évben főzni kell belőle legalább egyfajta ételt. Idén rengeteg medvehagymát megettünk, de őszintén szólva nem volt benne túl sok fantázia: hagymalevest ettünk hagymalevessel. Viszont az nagyon jó volt! 

Mivel nem akartam sima levest főzni a spárgából, mert kicsit herótom van most egy ideig a krémlevesektől, újra próbálkozom a leveles tésztával. Találtam ezt az olcsó fajtát, ahol 5 lap van a dobozban. Először néztem hogy ezzel majd mit kezdek, de őszintén szólva nem volt nehéz "összelegózni" belőle a tálnak megfelelő formát. Jól elszórakoztam vele.

A töltelék a következőképpen nézett ki: maradt még egy kis fetasajt, amit szintén nagyon szeretek, de ha felbontok egy csomagot, akkor a többi nem mindig fogy el, mert nagyon nagy. És rajtam kívül senki nem eszi. Aztán találtam még a fagyasztóban egy csomag spenótot, és mivel úgy tűnik a hűtő nem hűt rendesen, a fagyasztó tartalmát jobb ha megesszük záros időn belül. Mindezt összeraktam egy formába, rákerült a jó kis tojásos-tejszínes szósz, és a tetejére szeletelt mozzarellával raktam ki, ami aztán szépen ráolvadt.

Próbálkozásnak jó volt, de a spenót ennyi idő alatt nem párolódott át rendesen, legközelebb elő kell sütni picit. Az ízek viszont nagyon jól összeillettek, friss tavaszi fogásnak megfelelő. 

Zöldséges teletál

Az idei első borsó, termelőktől vásárolva. Nagyon szeretem, mert itt nem messze tőlünk a téren ki szoktak települni pár kempingasztalhoz, és fantasztikus zöldségeket, gyümölcsöket árulnak. Oviból hazafelé, vagy reggel csak elkapom őket és már meg is van a finom, friss és megbízható zöldség-gyümölcs. A zöldségárusnál még megközelítő minőségű holmit sem lehet kapni. Azt mondjuk nem tudom meddig hagyják őket csak így "vadon" árusítani, de remélem még sokáig, legalább nyár végéig :-)

Vettem még brokkolit, pici husit, és el is készült a szombat déli zöldségragu. Szerencsére a gyerek is imádja a brokkolit, bár mostanában a husira is nagyon rákapott. Hozzádobtam a még zsenge borsóhüvelyeket is, bár tudom direkt van olyan borsófajta, aminek a hüvelyét fogyasztják, de gondoltam ez is ehető. Jó édes és ropogós volt. 

A menü része volt még egy nagy adag görögsaláta. Ez az amit nem tudok megunni; sok ropogós uborka, (lehetőleg a friss kovászolnivalóból), sok paradicsom, olívabogyó, hagyma. Most friss újhagymát tettem hozzá, de az új főzőhagymát is nagyon szeretem ilyenkor tavasszal. Ment még bele saláta gyanánt kockázott kínai kel is. Ez is jó ropogós, főzeléknek, de akár salátának nyersen is fogyasztható. Ha nem kapok jégsalátát, ami igen gyakori, ez pótolja a zöld-szükségletemet. Plusz az öntet olívaolajból, citromléből, só és bors hozzáadásával, nem kell túlvariálni. 

Sütöttünk még pici krumplit is, de már csak kevés volt a régiből, az újkrumpli meg nem jó sütni. Abból majd jó kis petrezselymes-krumpli lesz. Így egybe ettük az egészet, talán nem illenek össze teljes mértékben, de mi dugig laktuk magunkat mind a hárman. :-) 

Az a bizonyos vidéki ház

Nos nem mondhatnám, hogy ez az év eleve unalmasnak indult már a kezdetekor, mert új város, új munka, új élet volt betervezve, csak így szimplán. Mégis van amit sosem láthatunk előre, így történt ez most is, amikor kiderült, hogy a családban történt egy közeli haláleset. Nem vártuk, nem gondoltuk, de ez már csak így megy. Szimplán mondhatjuk erre is, hogy fenekestül felforgatja majd az életünket. Egy új élet mindig valaminek az elmúlásával jön csak. Ennél konkrétabban meg sem élhettük volna ezt. Úgy tűnik 2011 tényleg a változások éve lesz. Aztán hogy mi sül ki belőle, nos azt majd meglátjuk. 

De a házacska, ha nem is egyértelműen nekünk, és nem úgy ahogy gondoltuk, megérkezett. Egyenlőre kiderül, mi lesz majd vele. 

Kirándulás Burgenlandban

Nem igazán volt időm semmilyen kreativitásra, mert nagyon beindult az élet a tavasz kezdetén. 2-3 állásinterjún is részt vettem, így mire vissza kellett menni a munkaügyibe, már rendelkeztem aznapra két ajánlattal is. Ez felettébb megnyugtató volt az elmúlt évek viszontagságai után, így még az sem tudta elvenni a kedvem, hogy igazán egyik munkahely sem kecsegtetett semmilyen extra lehetőséggel. Végül azt választottam, ahonnan jobban odaérek munka után az óvodába, mielőtt bezárják. Minden anyuka 4-ig dolgozik? Mert ilyen munkát igazán nehéz találni, de az ovit 5-kor bezárják... előfordul hogy mi vagyunk az utolsók.

Hétvégén elutaztunk Bécs mellé egy kis lelki töltődésre. Noha a medvehagyma ugyanolyan volt mint a Mecsekben (na nem, olyan nincs!), és lehetőségünk lett volna egy kis múzeumozásra is, kihagytuk a nagy társasági programokat. Szerencsénk is volt, mert mostanában teljesen ráizgultam a Deko-n futó barkács sorozatra: Majd Kriszti megmutatja... Nem elég hogy imádok lakberendezni, szeretem a régi rusztikus holmikat, ráadásul mindezt kézi barkács és egyéb művészeti terápiákkal fűszerezik. Raktak már mozaikot, csináltak Tiffany ablakot, festettek anyagot, szőttek szőnyeget, rézedényt kovácsoltak, hímeztek, kötöttek, varrtak, stb, stb. Ja és a kirakodó-aukciókon is sokat vásárolnak, meg a lomtalanításokon, ahol kincsekre lehet bukkanni. Én is szereztem így már csodás dolgokat, mégha kicsiny családom rosszul is van tőle, hogy gombhoz a kabátot, lakás még nincs de a berendezési tárgyakat már összevadásztam :D

Visszatérve Ausztriához, pont úgy esett hogy aznap volt nyitva egy régi antik piac, amit muszáj volt rögtön megnéznem. Nehéz volt  család illusztris tagjait berángatni, de végül nekik is tetszett. Fotózni sajnos alig tudtam, mert a gépem pont akkor mondta be az unalmast, de kimentettem pár képet. Mondanom sem kell, hogy mivel ilyen helyeket nehéz elkapni nálunk, fürdőztem a gyönyörűségben...

A régi bútorok csodásak voltak, de a régi ezüst étkészletek is elbűvöltek, a csipketerítők és egyéb apróbb háztartási cuccok, meg az antik ékszerek, meg a... Vettünk egy békebeli mákdarálót, és alkudtam németül! Vicces volt, de jó olcsón adták, és ez aztán tényleg vasból van. De érdemes megnézni a képeken a kézimunka-dobozt, vagy a pirinyó gyerekeknek készült csodálatos sparheltet! Na az drága volt...

Három év mögöttünk

A kötési anomáliákon nem volt sok időm gondolkodni, mert már a második tortás szülinapot kellett megszervezni: értsd, a két családnak külön tartjuk, ami csak azért "jó", mert én amúgy sem szeretek sütni, de így kitalálhatok kétféle tortát is, merthát mégsem lehet ugyanaz a gyereknek. Ő persze nagyon élvezi, mert 2 születésnapja van és kétszer ugrálják körbe.

Ennek a tortának én voltam az értelmi szerzője, ami ugyancsak meglepő még nekem is. A marcipánt nagyon szeretem, és annyira szép, mikor befed egy tortát. Persze arra már csak a sütés után és a díszítéskor jöttem rá, hogy bármennyire is szép a fehér marcipán, nem színezhető, csak ételfestékkel, amit pedig nem kaptam... Így legelőször a torta egy esküvői süteményt idézett, és komoly fejtörést okozott, hogy hogyan legyen "3évestorta" formája egy gyerkőc szülinapján. Mivel a meggyleves festés se jött be, a katica éppen hogy csak lilás beütésben játszik, messze a pirostól, de a formákkal próbáltam menteni a helyzetet. Én végül magammal elégedett voltam, de a gyerekeknek is tetszett.

Ja és a belseje: hát a csokiért nem rajongok, és nem szerettem volna túlzottan a gyerkőcöt sem ránevelni (úgyis ráneveli más), így valami fehér marcipánhoz illő belsőt kerestem. A krémekkel is hadilábon állok, ráadásul nagy a veszélye hogy szétcsúszik tőle az egész torta. Maradt a kézenfekvő megoldás: fehércsokis Sacher torta! Szerintem nagyon finom volt! Nem volt száraz, mint a piskóta, elég édes volt, házi baracklekvárral és a marcipánnal, egyszerű, még általam is megsüthetővé varázsolódott. Én meg legalább teljesítettem egy évre amit kellett. ;-)

Csomó a gépezetben

Na ettől egy időre elment a kedvem a folytatástól... Nagy lelkesen kötögettem, míg csak túl nem léptem a Laminária kisebb méretét, és majdnem megközelítettem a nagyobb kendő méretét (középső minták ismétlése szerint). Maradt még egy gombóc, innen terveződött a szélső minta folytatás (edging chart). Hát mikor elkezdtem felgombolyítani, kiderült hogy a motring majd feléig fel volt szakadva... brühühü. Pedig nem volt olcsó és nem is látszott semmi rajta. Hát a feltekerésnek ez lett az eredménye... egy csipkekendőnél 1-2 csomó még elmegy, de minden második sor után kötözni-olvasztani a fonalat... :( Amúgy itt tartottam 1 hete:

Pásztorpite

Néztem-néztem a főzős-műsorokat, így egy idő után belémivódott, hogy az angolok egyik kedvelt étele a pásztorpite. Hívják többféleképpen is, de most nem jut eszembe, még hogyan. Nem értettem a lényegét, mi a jó abban, hogy az amúgy tésztára halmozott ragu a tepsibe kerül, ahol szerintem kiszárad a szósz lelke is, hát még hogy rákerül a krumpli. Ami ráadásul krumplipüré. 

Aztán rájöttem, hogy nekem sincs mindig kedvem tésztát enni. És van amikor csak egy kis gombás szószt dobok össze, és azt is krumplipürével eszem, mert mért ne. Szóval én csak ne szóljak le egy másik nemzet kedvencét. Így hát inkább megcsináltam. 

Az alap, egy nagyon finom sűrű, bolognai szószhoz hasonló darált húsos ragu, a répával, szárzellerrel és hagymával, meg természetesen paradicsommal (legalábbis én így csináltam). Tettem bele zöldborsót is. Tetejére jön a krumplipüré, majd az egészet beteszik a sütőbe összesülni. Én tettem rá reszelt sajtot is, hamár. Íme az eredmény. 

 Nos nem mondom, hogy életem kedvenc eledele lesz, vagy hogy annyira sokszor meg fogom csinálni, de az az igazság, hogy nagyon finom volt, bárminek is köszönhető ez. Egy bajom volt vele, ami miatt főként eddig nem készítettem még el: nekem nagyon sok a hús benne, és kevés a "köret". Elég tömény. Dehát az angolok szeretik a húst. Én meg majd készítek zöldségesebb fogásokat. Mondjuk így tél derekán tökéletesen megfelelő étek.