Fura módon most nyáron rájöttem hogy én még sosem voltam Tihanyban. Kalandozó kedvünk előtört belőlünk Kapolcsról hazafelé, és egy huszárvágással a Balaton mentén indultunk haza délnek. Egyrészt mert tudtuk, a babácska 2.0 projekt nem sok mozgásteret enged majd a következő évben, másrészt az előző években sem jutottunk el sehová, a szokásos szlovák kirándulásokon, Szentendrén és Kapolcson kívül. Évek óta nem voltam külföldön, ami egyrészt hiányzik kicsit, másrészt Erdélyt és a Felvidéket valahogy nem tekintem külföldnek.
Nagyon-nagyon tetszett, még akkor is ha főleg turistacsalogató a kialakítása az egésznek. Ettől függetlenül romantikus volt, fantasztikus kilátással, cserepek (agyagedények), levendulák, éttermek, sok-sok népművészeti holmi, amik nem mind bóvlik, mert sok eredeti és értékes darabot találtam. Az idő itt is borús volt, megáztunk itt-ott, de kellemes csalódás volt például, hogy külön beengedtek a pocakkal és a gyerkőccel a mozgássérült wc-be, ahol gyerekfellépő, gyerekülőke és egyéb figyelmességek is voltak. És még fizetni sem kellett érte. Legérdekesebb beszélgetésemet egy étterem vécésnénijével töltöttem, míg a gyerkőc rohangált és rajzolt a néni jegyzettömbbére, én tátott szájjal bámultam azt a rengeteg kézzel hímzett terítőt, ami kinn volt a falon. Mind ő hímezte, és meg is lehetett őket vásárolni. Kár hogy erről nem fotóztam! Na és a levendulásbolt! Ez a következő bejegyzés témája. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése