Szentendre azt hiszem nekünk mindig egy etalon lesz. Közel laktunk, imádtuk a hangulatát, mint persze sok mindenki más is. Ha rossz kedvünk volt, csak beültünk az autóba és ott is voltunk egy negyed óra alatt. Legtöbbször csak kószáltunk, aztán ettünk egy lángost vagy egy fagyit. Néztük a Dunát. Én meg a csomó szebbnél szebb kézimunkát, alkotó tevékenységet, néprajzi kiállításokat. Igazi művészvároska, hát lehet nem imádni?
Ez a kép a pöttyös ruhás esküvő után készült, másnap. Esztergomban aludtunk, és persze visszafelé bementünk megint Szentendrére, ha már ott vagyunk. Ettünk egyet a Dunaparton, kivételesen, összcsaládilag. Pocak jólesően domborodott utána. A Nap ugyan nem sütött, de jó idő volt. Igazi nyárközepi borús nap. Az egyik kedvenc "látképemet" pedig muszáj volt közkinccsé tenni, annyira jó mindig benézni ebbe az étterembe. A lovaskocsi csak hab volt a tortán. Persze könnyű engem ilyen kicsinységekkel boldoggá tenni mostanában, úgy tűnik. :)
Ez a kép a pöttyös ruhás esküvő után készült, másnap. Esztergomban aludtunk, és persze visszafelé bementünk megint Szentendrére, ha már ott vagyunk. Ettünk egyet a Dunaparton, kivételesen, összcsaládilag. Pocak jólesően domborodott utána. A Nap ugyan nem sütött, de jó idő volt. Igazi nyárközepi borús nap. Az egyik kedvenc "látképemet" pedig muszáj volt közkinccsé tenni, annyira jó mindig benézni ebbe az étterembe. A lovaskocsi csak hab volt a tortán. Persze könnyű engem ilyen kicsinységekkel boldoggá tenni mostanában, úgy tűnik. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése