Most bocsátottuk útjára a rokonságot. Sokan voltunk, majd' 3 napig. Élveztük, de nagyon! Csak beszéltünk és beszéltünk és nevettünk, főztünk, ettünk, pihentünk, kikapcsoltuk a világot. Sajnos csak ritkán találkozunk nagynénémékkel, és persze az 5 uncsitesóval. Pedig... szóval hát család! Tök egyformák vagyunk, vagy nagyonis hasonlóak. És a picurkám, mint az új nemzedék első tagja, jól kiegészítette a sort.
Jól szórakoztunk az azonos vonásokon, kívül-belül. Ki mit kitől örökölt, miben hasonlít a másikra. Ki mit tanul, mi érdekli, barátok, barátnők, munka, család, háztartás, satöbbi. Régi sérelmek, nagyszülők, temetések, és persze a jövő. Hogy mi mind összetartozunk, mégha több száz kilométer is választ el minket, és csak sátoros ünnepeken tudunk leginkább találkozni. Ezt jó volt megérni 30 évesen. Jobb, mint bármikor később. Végre. Valahára. Együtt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése