Erdő, erdő, erdő...

Még a nagy esőzések előtte voltunk kirándulni. Ez most így furán hangzik, de tényleg voltunk. Volt pár napos-forró nap áprilisban, mint a mostani idő, és már nagyon elegünk volt a télből, gyorsan kimentünk a természetbe. Azért hangzik furán, mert elvileg természetes dolog kirándulni menni, minél többször, de nem annak, aki beszorul Bp-re, ott éli a mindennapjait, és a talpalatnyi zöld számára a panel körüli park (szerencsére legalább van ilyen). Párommal amúgy zöld-imádók vagyunk, megyünk/mentünk amikor láttunk, de rá kellett döbbennünk hogy picurkánk bizony nagyon is városiként szocializálódott eddigi élete során. Eljött az idő hogy sokkal többet menjünk vele ki a zöldbe, mert bizony nagy újdonság-élmény volt számára az egész. Megmutogattuk neki a fákat, növényeket, amiket ismertünk, szedtünk virágot, megmutattuk honnan-hová folyik a patak, köveket dobáltunk bele, hangyákat kerestünk. Először jószokásához híven ment, mint a bulldózer, aztán lenyugodott, és kiváncsian nézelődött. Persze meg kellett tanulnia rögtön, hogy az erdőben nem lehet hanyatt-homlok szaladgálni, mivel elbotlik egy gyökérben, vagy kőben, elcsúszik az avaron. Mikor harmadszor mentünk ki, már tudta ezeket, és azóta is lelkesen meséli, hogy ott folyik a patak. Nyugalom töltött el minket is, hogy talán még idejében kaptuk el a jó irányt, ha nem is erőltettük eddig ezt a természet-járás témát.
Első utunk idén a Pilisbe vezetett, Dömör-kapu felé sétáltunk. Aztán megnéztük a kedvelt Lajos forrást, ahol isteni finom a víz, nemhiába járnak ki sokan. Mi is hoztunk haza pár üveggel. Harmadjára Pilisszentlászló után jártuk meg az ott lévő rövid szurdokot. Sajnos az eredetileg gondosan kialakított sétaút nagyon elhanyagolt volt, pedig egy tábla kiírása szerint nyertek pályázati pénzt a rendbehozatalra. Gondolom a sok víz most elmosta amúgy is az egészet, hiszen hallottuk, hogy még a Rám-szakadék is félig megsemmisült a lezúduló víztömegtől. Ezek a képek előtte készültek: