Nincs évszak ünneplés nélkül, legjobb ha a családtagok szülinapjai minél kedvezőbben oszlanak meg az évben. Különben lesz időszak, amikor egymást érik az ünneplések, és cukorba fulladunk, és van amikor pedig már annyira jól esne egy kis torta, hogy csak úgy nekiállunk sütni valamit.
Idén az a különleges helyzet állt elő, hogy mindenféle segítség nélkül kellett elkészítenem két tortát is. Utólag rém büszke voltam magamra, közben sűrűn imádkoztam a végeredmény ehetőségében. Egyik egy habos-babos tejszínes csokitorta, másik a legkisebbnek készült túró rudi torta lett. Mivel nem lett volna értelme két egyforma csokis piskótát sütni, ezért utóbbinak ezt a jól bevált receptet választottam. A morzsolt zabpelyhes keksz finoman édes volt, rajta a túró isteni, finoman vaníliás, citromos. A közepéről kihagytam a csokiréteget, mert nem volt időm külön hűteni, így sem pihent eleget. Helyette középre is túró rudik kerültek, no nem azért mintha nem lett volna elég túró a tortában, hanem csak úgy a meglepetés kedvéért. Kisebbikem ugyanis masszív túrórudi függő. Elégedett volt az eredménnyel, még másnap is két pofára falta. Bár szép nem lett, tényleg finom volt, és a lényeg, hogy az ünnepelt elégedett volt vele. A tortasütési analfabétizmusom újabb kihívásai pedig megint elhalasztva pár hónappal. Persze a nagy a saját szülinapjára már mindenféle esküvői tortacsodában gondolkodik, emeletekben, lepkékben és királylányokban, amiket nem tudom hogyan fogok tudni megvalósítani. De csak apró lépésekkel, ez alkalom újabb önbizalom kockát rakott hozzá a sütési képességemhez. Végül is ha kencét tudok keverni, ehető krémet is muszáj lesz! ;) És majd nem lesz csomós a krém a csokitortában sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése