2013. március 30., szombat

Tojásfestés

Idén végre, két év után előszedtük azt az írókázó készletet, amit azért vettem, hogy végre kipróbáljunk viasszal festeni tojásokat Gyerekkoromban Mama megmutatta hogyan kell csinálni, de aztán nem lett belőle rendszer. Így amint megláttam a vásárban, hogy ilyen gyönyörű tojásokat árulnak, nemcsak a szépen rajzolt tojásokból vettem, hanem a megrajzolásukhoz való írókából is. Nem volt nehéz rajzolni a tojásra, egyetlen dolgot rontottunk csak el, ami nagyon-nagyon bosszantó volt: mi a tojásokat még nyersen szoktuk "feldíszíteni", mert utána megy a hagymaleves fürdőbe, és ott fő meg. Most is a nyers tojást írókáztuk meg a viasszal, de mire készen lettünk, jöttünk rá, hogy ezt bizony nagyon elrontottuk, mert ha megfőzzük, akkor a viasz leolvad a forró vízben, és annyi a rajzolásnak. Így kínomban még fotóztam főzés előtt, beleraktuk piros festékbe, szépen befestette, csak ugye a tojás még nyers volt. Hát ez van, így jártunk. Mire megfőtt, a rajz eltűnt róla. Bár még így sem lett volna gond, ha nem kerül ecet a főzővízbe, mert a piros festékben tettük fel főni. Jövőre okosabbak leszünk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése