Ha valamit nem tudok megunni, akkor az a virágos rétek látványa. Amikor még gyerekként a közeli hegyekbe jártunk túrázni, ott is a kedvencem a fennsík volt; felmásztunk jó magasra, és mindig volt 1-2 laposabb rész a hegytetőn, ahol ameddig a szem ellátott, virágos fű virult. Legjobb persze erre is a tavasz, ami sokunk kedvenc évszaka, nekem is különösen.
Ha nem bolti fűmaggal vetünk szabályos gyepet otthon, akkor van aztán a fűben minden jó: gyermekláncfű, papsajt, veronika, vasfű, útifű, százszorszép, cickafark, vadsóska, lóhere és még ki tudja mennyi az ezer gyógyfűből és fűféléből, hirtelen csak ezek jutottak eszembe. Ez számomra nem csak látványban óriási, hanem úgy érzem egy kicsit a természet is beszabadul a kicsi udvarba, így a "házi mezőnket" hagytuk virágozni ameddig csak lehetett. Íme a látvány.
Aztán itt van a fűnyírás előttről csokorba szedett százszorszép megdicsőülése is: mi más lenne neki jó helye, mint egy szép koszorú a gyerekek fején. A koszorúfonást még a mama tanította, és azóta is hálás vagyok neki érte. Hát ezért is szeretem én a tavaszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése