Tavaly egyszer már említettem a kis házat. Az öröklési folyamat ma nálunk ebben az országban, nos nem egy egyszerű és gyors dolog. Persze lehet hogy máshol sem, nem tudom. Egy éve húzódik, intéződik, nemes egyszerűséggel csak "van". Persze túl sok a rokon, túl sok az örökös, meg túl sok a papírmunka. Mindez egy vályogfalú kisházért, és pár ócska kacatért, ami értékben semmi, maximum a szívünknek kedves. Addig húzódott, amíg Mama is elszenderült, annyira megviselték a temetés dolgai. Így végül tényleg ránk maradt a ház. Mert eladni, megosztani nem lehet. Így pedig valami megmarad az ősöktől, a sok emlékkel, ránkszakadva. Hogy mi talán még kihozhatunk valami jobbat a régmúlt dolgaiból. Ez jó is, rossz is lehet még. Egyenlőre csak a szomorúság, ami eszünkbe jut, és a sok munka, ami vár ránk. Ezzel kezdtük spontán: a vízcsöveket ki kell cserélni teljes egészében, mert különben a ház aládől a sok víztől. Jól látja mindenki, itt még nincs betonalap, itt csak a homok van :-) Csak te és az ásó. Úgy tűnik, kalandos és minden családtagot igénybe vevő nyár elé nézünk. Nem fogunk unatkozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése